Bicskei Csokonai Iskola


A tartalomhoz

Réty

Testvériskoláink

Mély fájdalommal búcsúzunk ...


Kelemen Antal tanár úr testvériskolánk, a rétyi Antos János Általános Iskola igazgatója Kézdialmáson született 1946. február 1-én. A Bukaresti Egyetem történelem-filozófia szakán szerzett oklevelet. Több háromszéki általános iskolában is tanított.

Rétyre Zágonból jött 1979-ben. Abban, hogy a Feketeügy rétyi partján kötött ki, meghatározó szerepe volt a település nagy múltú zenei hagyományainak. Történelem-földrajz katedrát kapott, melyhez nyugdíjba vonulásáig hű maradt. A hagyományok és a kínálkozó lehetőségek arra ösztönözték, hogy gyermekkori dédelgetett álmát, a zene művelését élete középpontjába helyezze.

A falu 1979. szeptember 4-ei közgyűlése indította el azt a lassú, küzdelmekkel teli, önzetlen munkafolyamatot, melynek eredményeként elkezdődött az iskolában a rendszeres zenei oktatás. 1981-ben vetődött fel a zeneterem építésének gondolata, amely a kételkedők ellenére 1985-től már Réty zenei nevelésének - és életének központjává vált.

1984-ben legnagyobb meglepetésére igazgatónak nevezi ki a rétyi iskola élére az akkori tanfelügyelőség. Akkoriban a "nem" szót nem ismerték, így a Zeneterem mellett az iskolaigazgatás gondjai is hozzá szegődtek.

27 éves igazgatósága alatt felsorolni is nehéz lenne mindazt a munkát, amellyel hozzájárult az Antos János Általános Iskola és a hozzá tartozó tagintézmények fejlesztéséhez.

2000-ben vette fel a kapcsolatot a bicskei Általános Iskola igazgatójával és az ezt követő évtized alatt 11 alkalommal járt rétyi pedagógusdelegáció Bicskén és bicskei tanárcsoport Rétyen. Négy alkalommal örülhettek rétyi diákok a Balaton örömeinek Zánkán, és szintén négy alkalommal ismerkedhettek a Háromszék történelmi, kulturális, természeti értékeivel bicskei tanulók Rétyen. 2004. november 13-án írta alá Bicskén a testvériskolai szerződést a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskolával.

2011. szeptember 1-vel vonult nyugdíjba. Nem adatott meg számára, hogy alkotó nyugdíjas éveit továbbra is a zene szeretetében, a zenei kultúra közvetítésével töltse. Hirtelen jött, gyors lefolyású, súlyos betegség akadályozta meg ebben. Vágya, hogy az idén ismét Bicskére látogathasson, már nem teljesülhetett. 2011. november 28-án hunyt el, 65 éves korában. Személyében egy, a zenei kultúrának élő kiváló pedagógust, egy igaz magyar embert veszítettünk el.



Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe